Rettenetesen primitív recept, de azért nem szégyellem megosztani, mert tényleg nagyon finom és jóval egészségesebb, mint a boltban kapható joghurtok. Egy croissant mellé elképzelni sem lehet jobbat reggelire. (Najó, azért el lehet...)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egészséges. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egészséges. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. augusztus 26., szerda
2015. március 28., szombat
Zöldséghalmok sonkával, cheddarral
A diétáknak is van szép oldaluk. Például ez az ínycsiklandó zöldséghalom. Aki a padlizsánt és a cukkinit szereti, az imádni fogja ezt a főfogást, szerencsésebbeknek köretet, vagy előételt. Nem mellesleg a finom íze mellett egészséges és tápláló is. Ez a mennyiség 1, maximum két főételnek felel meg, de köretként vagy előételként négy embernek is adható.
Címkék:
egészséges,
előétel,
köret,
recept,
sajt,
szénhidrátok nélkül,
zöldség
2015. március 26., csütörtök
Petrezselymes cukkini saláta tojással
Ez a saláta csúcs! Persze azoknak, akik szeretik a zöldségeket. De egyébként zseniális. Az evése közben egészen elfelejtkeztem a diétáról és csak élveztem az ízét. A cukkini kicsit roppanós, fokhagymával és egy kevés citromhéjjal ízesítettem, amitől nagyon különleges lett. Az egészet bőven megszórtam petrezselyemzölddel és egy kis szárzellert is vágtam a tetejére. Nagyon remek saláta, mindenkinek bártan ajánlom! Húsok mellé is nagyon finom lehet, de így főtt tojással is laktató.
2014. június 15., vasárnap
Energiabomba reggelire
Itt vannak már a finom bogyós gyümölcsök. Sajnos az eper már kifutóban, de van ribizli, cseresznye, málna, lassan már meggy is. Ilyenkor igyekszünk minél több gyümölcsöt enni frissen, de jó dolog felhasználni is őket úgy, hogy ne veszítsenek a vitamin tartalmukból. A legegyszerűbb dolog a turmix, illetve a különféle gyümölcsjoghurtok készítése. Én most a kettőt ötvöztem. Fantasztikus reggeli lett belőle, egy vasárnapi reggelnek így kell indulnia. Mindössze 5 perc alatt kész van, finom, dekoratív, és egészséges. A mézédes friss gyümölcsök miatt pedig cukormentes. A banán és a joghurt miatt pedig sokáig tartó energialöketet ad.
2014. május 18., vasárnap
Luxus reggeli spárgával és buggyantott tojással
Valójában a luxus szó nem biztos, hogy kifejező, hiszen nem egy baromi drága évente csak egyszer engedhetem meg magamnak típusú reggeli. A buggyantott tojástól féltem egy kicsit, de Mautner Zsófi utasításait követve tökéletesen sikerült. A spárga a tegnapi vacsorából maradt, így ez egy maradékokat is okosan felhasználó reggeli. Igazán finom!
2014. május 13., kedd
Joghurtos sültpadlizsán saláta
Egyszer egy török étteremben joghurtos padlizsánsalátát rendeltem. Nagy reményekkel kóstoltam bele, mert sok embertől hallottam, hogy milyen finom... Borzalmas volt. Kevés dolog van, amit nem eszek meg, egyáltalán nem vagyok válogatós, de azt egyszerűen nem voltam képes megenni. De nem akartam annyiban hagyni, hisz egy rossz étel olyan mint a ló, ami ledob, vissza kell rá ülni, hogy utána az ember ne féljen élete végéig tőlük. Szóval valamit ami nagyon nem jött be újra meg kell kóstolni más körülmények között. Mivel tartottam attól, hogy bármely más török gyorsétteremben ugyanilyen borzasztó olajos szottyadt padlizsános izét kapok, ezért úgy döntöttem kipróbálom itthoni körülmények között. A kísérlet fantasztikusan sikerült. Ez a saláta köszönő viszonyban sincs gyorséttermi társaival. Nem az olcsó olaj íz a domináns, hanem a fűszeres puha ropogós padlizsán, ezt csak megkoronázza a könnyű öntet. Az újhagyma meg passzol hozzá. Ha kóstoltál már elfuserált joghurtos padlizsán salátát, készítsd el otthon, fényévekkel jobb lesz! Ó, és a paprikás olaj. Hát az úgy volt, hogy a chili és vanílián láttam egy receptet ahol a tojás és spárga paprikás vajjal volt meglocsolva. Ez adta az ötletet. Bár a vajból olaj lett, de különlegessé tette a salátát.
2014. március 4., kedd
Sárgarépakrémleves parmezános sült karfiollal és curryvel
Ez a leves valamikor matematika és latin óra között pattant ki a fejemből. Először töklevesben gondolkodtam, aztán ha már narancssárga, akkor legyen répa, és curry, ha curry, akkor karfiol, ha pedig karfiol, akkor parmezán. Na valahogy így gondolkodtam. A leves kellemesen sűrű és fűszeres volt. Különleges ízű de olcsó finomság. A kép nem a legjobb (bár aki szép ételfotókat szeretne nézegetni, gondolom nem ide jár...) de a leves jól sikerült.
Címkék:
ebéd,
egészséges,
gyors,
leves,
olcsó,
recept,
vegetáriánus,
zöldség
2014. február 12., szerda
Avokádókrém kápiapaprikával
Éjjel azt álmodtam, hogy avokádót eszem. Persze erre amint megláttam a piacon rögtön megkívántam. Egy egyszerű nassolni való készült belőle. Gondoltam rá, hogy adok hozzá csemegekukoricát, de teljesen kiment a fejemből. Mindenesetre így is finom volt. Egy jó film mellé rendkívül jó (és a tortillát/chipsset leszámítva) egészséges kaja.
2013. november 10., vasárnap
Lazac wokban sült zöldségekkel
Hm... lazac, a halak királya. A legfinomabb hal, amit ismerek. Persze ez az ismerettség elég felszínes, mivel ez az egyik legdrágább halfajta. Tegnapelőtt azonban Édesanyám vett az Auchanban egy nagy darab lazacot, mert tegnapra a nagyszüleimet vártuk ebédre. Péntek este tehát a halat megmostam, lepikkelyeztem, megint megmostam, feldaraboltam, majd egy olajos citromos pácban eltettem egy jól záródó dobozban a hűtőbe. A lazac körete wokban sült zöldség és krumplipüré volt. Az ebéd mennyei lett.
Címkék:
ebéd,
egészséges,
hal,
recept,
zöldség
2013. november 5., kedd
Padlizsánkrém
A padlizsánkrém egy - szerintem - elég megosztó étel, valaki vagy nagyon szereti, vagy egyáltalán nem. Én az első tábor számát gyarapítom. Még nem csináltam padlizsánból krémet, de már sok félét kóstoltam, ezért úgy döntöttem csinálok valamit a saját ízlésem szerint. A leggyakoribb az a krém, amibe majonéz kerül, ám azt én nem igazán szeretem a túlzott olajossága miatt - mondjuk ez nem áll a házi majonézre. Lényeg a lényeg, hogy ezt a krémet nem majonézzel tettem krémessé, hanem tejföllel. Nem akartam erőteljesen fűszerezni, mert azt szerettem volna, ha a padlizsán íze dominál benne. Pirítós kenyérrel tálalva lilahagymával és paradicsommal nagyon jó!
Címkék:
citrom,
egészséges,
előétel,
gyors,
könnyű,
recept,
vegetáriánus,
zöldség
2013. október 31., csütörtök
Tejszínes spenótós chifferini
A spenóttal szerintem sok óvodást riogattak a szülei, ami szerintem nagyon helytelen, mert a spenót amellett, hogy egészséges, nagyon finom. Legalábbis én nagyon szeretem. Ennek ellenére ritkán eszem, mert a család (Édesanyám kivételével) nem igazán rajong érte. És szépen fogalmaztam... Tegnap azonban piacon voltunk, és nagyon szép spenótot találtunk, úgyhogy Édesanyámmal eltökélten - a család, főleg az öcsém rémült tiltakozása ellenére - egy olyan fogást alkottunk, amiben a spenót a főszereplő. A parmezán, tejföl és tejszín csak mellékszereplők, akiknek a célja a főhős erősítése, erényeinek hangsúlyozása. Aki nem szereti a spenótot annak ezt a videót ajánlom... :D
2013. július 19., péntek
Vegetáriánus töltött paradicsom
Egyszerű étel, ami laktató is egészséges is... Igazából nekem jobban ízlett volna ha hús is van benne, de az elkészítésekor ez nem jutott eszembe... A töltelék alapja a főtt rizs, ami tegnapról maradt és el kellett használni. Ilyenformán ez egy újrahasznosító étel. Egy példa arra, hogy a maradékból is lehet finomat készíteni.
2013. július 11., csütörtök
Tzatzikis túrókrém zsályával
Nagyon gyors megoldás nagyon meleg napokra. Én extrudált kenyérrel ettem, így egy remek fogyókúrás fogás lett belőle. Aki olaszosabban szeretné enni oregánót tegyen hozzá, aki szereti a különlegességeket, az mentalevelekkel tálalja. Nekem egyik sem volt most itthon friss, és mivel már szerencsétlen bazsalikomom szinte kipusztult, olyan sok levélkéjétől megfosztottam, inkább választottam a zsályát. Szerintem jól illik hozzá, nekem ízlett ez a párosítás.
2013. július 1., hétfő
Kapros tökfőzelék
Igen, tudom, nem épp ez az étel, amire egy átlagos ember vágyik. Hiszen már a menzán belénk nevelték, hogy a tökfőzelék undi dolog, szeretni pedig egyenesen bűn. Ezen az előítéleten emelkedjünk fel egy kicsit. A tök finom, ráadásul ilyenkor nyáron olyan ételeket kell enni amik tele vannak vitaminnal. A tökfőzelék, ha nem rántásosan hanem habarva készítjük egy egészen újszerű étel lehet. Változtassunk egy kicsit a megszokott dolgokon, és adjunk még egy esélyt ennek a "rút kiskacsának" mert ha megkóstoljuk ezt a főzeléket a szemünk előtt (és a szánkban) alakul át gyönyörű hattyúvá. De szerettem ezt a mesét... :)
Káposztasaláta
Mostanában nagy sikere van az amerikai káposztasalátának, az úgynevezett coleslawnak. Én először ilyen salátát a KFC-ben ettem - jó rég volt - és azóta nagyon szeretem. Azóta itthon is szoktunk káposztasalátát csinálni, mindig máshogy. Néha kerül bele hagyma, vagy répa is. A mostani receptben a káposztán kívül csak alma van, no meg otthon kikevert majonéz. Angolszalonnával, vagy más húsok kísérőjeként kitűnő és egészséges köret.
2013. június 30., vasárnap
Csirkemell lecsóval
Ez egy lightos lecsó, kolbász és szalonna nélkül, de egészséges, és könnyű ebéd lehet belőle. Mi csirkemellel ettük, így finom volt, egyszerű, de nagyszerű, ráadásul a zsír és zsíros húsok hiánya miatt alakkímélő is ez a fogás.
2013. június 29., szombat
Joghurtos gyümölcsös jégkrém
A telken találtunk egy nagy maréknyi erdei szamócát. Ez sütibe kevés, levesbe szintén, ezért találtam ki, hogy jégkrém legyen belőle. Mostanában ugyan már nincs olyan meleg, mégis ma ettük meg a jégkrémeket. Finomak voltak. Az a jó a házi jégkrémben, hogy tudjuk miből van. Ízlés szerint lehet variálni a gyümölcsökkel. Egészséges édesség, nincs benne sem adalékadag, sem túl sok cukor. Bármilyen idénygyümölcsből elkészíthető.
2013. június 19., szerda
Zöldséges tészta
Nagyon unalmasnak tűnik a cím alapján ez az étel, pedig abszolút nem az! A fűszerek, a tejszín, és az a rengetegféle zöldség... Hm... nagyon finom. Azt gondolom ilyen melegben ez a könnyű étel ideális ebéd. Aki viszont nem tud lemondani a húsról, de szeretne egészséges vitamindús köretet, egyen grillezett csirkét zöldséges tésztával.
Címkék:
ebéd,
egészséges,
recept,
vegetáriánus,
zöldség
2013. május 20., hétfő
Fasirt gévagombából
Gévagombát én még soha nem ettem. Nem is ismertem egészen tegnapig, amikor is Dunaszigeten jártunk kenuzni. Egy kicsit korhadt fán nőttek ezek a tapló szerű gombák. A társaság egyik tagja azt mondta, ez ehető. Jól van, próbáljuk meg. Estére gombát grilleztünk, másnap reggelre pedig gombás tojásrántottát csináltunk. Még élek, tehát a gomba tényleg ehető és finom is.
Az interneten a gévagomba felhasználásáról kerestem dolgokat, és sok képet illetve receptet találtam a fasírt vagy vagdalt készítésről, ezért arra esett a választásom. A sütés közben néhány fasírt szétesett, ezért nagyon kell figyelni rá. Az eredmény egyébként finom, a gomba benne kicsit hal állagú. Friss salátával ínycsiklandó vegetáriánus menü.
2013. május 7., kedd
Tavaszi 10 perces saláta
Úgy készült ez az étel, hogy túrós tésztát csináltam ebédre. Mikor a szalonnát pirítottam hozzá, eszembe jutott, hogy van még egy szelet csirkemell a dermesztőben, amit meg kéne enni. Nosza, befűszereztem, kisütöttem a szalonna zsírjában (a szalonnával együtt) néhány otthon talált zöldséggel összekevertem, és voala, finom kis tavaszi saláta kerekedett belőle negyed óra alatt. A recept azért jó, mert bárhogy lehet variálni, aszerint, hogy éppen mi van otthon. Én a mennyiségeket egy személyre írom, olyan arányban ahogy elkészítettem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)