A következő címkéjű bejegyzések mutatása: brownie. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: brownie. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 5., csütörtök

Tonkababos kladdkaka (svéd brownie)

Ez a finomság is a Blogkóstoló keretein belül készült. A kiszemelt recept egy svéd csokis sütemény volt, Flóra oldalán. Noha már készítettem egy okos sütit erről a blogról, úgy gondoltam, hogy ha már ennyi zseniális brownie recept olvasható itt vétek lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget. Most is a mascarponés brownie jutott eszembe először, de mascarpone híján inkább ezt választottam. A tészta nagyon tömör, ez már az összeállításnál is látszik, viszont szerintem sok neki a 25 perc sütés, én legközelebb 18-20 perc után kikapom a sütőből. Nem csoda, hogy fagyit, de legalábbis tejet szokás mellé enni/inni, mert nagyon eltelíti az embert. Egyébként nagyon finom sütemény, bár nálunk továbbra is ez a csúcs... (Picit utána olvastam és mindenki el volt ájulva a ragacsos belsejétől. Nekem egy puha, tömör de piskóta jellegű süteményem lett, nem tudom mi lehet az oka, hiszen drasztikusan csak a cukor mennyiségét cseréltem le. - Talán ez?)


2015. május 27., szerda

Karamellás brownie

Újabb Blogkóstolást hajtottam végre, ez alkalommal Konyhavirtuóznál. Nagyon nagyon imádtam a blogját, hiszen mindenféle ételt találtam nála. Vannak paleós receptek, tömény csokis brutál édességek (már tudom mi lesz a következő kóstolmány) és mindenféle sós finomság. Egyébként ha kóstolóba megyek, vagy csak egy blogger ízlését szeretném lecsekkolni, akkor mindig a címkéket szoktam először végigböngészni. Ha olyan a beállítás, akkor nagyobbak a népszerű cimkék, így pár kulcsszóból látni lehet a blog karakterét. Szóval a népszerű címkék Konyhavirtuóznál: csokoládé, sajt, sütemény és tejszín. Csak szeretni lehet, nem gondolják? :) 
Most (első körben) a karamellás brownie-t választottam ki kóstolásra, de sajnos a boltban nem kaptam sűrített tejet így egy alternatív megoldással egészítettem ki az alap brownie-t, hiszen az öcsémnek már megígértem a karamellás-csoki kombót. Még egy változtatást eszközöltem, ezt véletlenül. Az összekeverés sorrendjébe bonyolódtam bele, mert azt hittem, hogy az olvadt csokit már elkevertem a tojással, később vettem észre, hogy nem, így a tojás a legvégén került bele, amitől a nyers tészta kicsit olyan gumiszerű lett. Vagy hát nem tudom milyen. Az öcsém teljes mértékig meg volt elégedve a végeredménnyel, (én nem kóstolhattam meg sajnos) így az ő szavaival zárnám ezt a hosszúra nyúlt bevezetőt. Hosszas unszolásomra (mondd milyen? finom? puha a belseje? stb) ennyit válaszolt: "belül ragacsos, kívül ropog. Szerinted ha rossz lenne, enném?" Köszönöm a receptet! :)

Na, mire ezt leírtam alakult a terv, más lett a kisorsolt párom, de nem volt szívem kitörölni ezt a nagy monológot, így hát meghagytam. Konyhavirtuóz oldalát pedig töretlen lelkesedéssel ajánlom!! :)



2014. május 30., péntek

Szőke brownie - Blondie

Mikor ezt a sütit készítettem meg voltam győződve arról, hogy rossz lesz. A mandula szimpatikus volt (pláne ekkora dózisban) de a fehér csokival nem voltam (vagyok?) kibékülve. Az okosok szerint az ember csak a színe miatt érzi édesebbnek a fehér csokit a tejcsokitól. Nem próbáltam ugyan még csukott szemmel letesztelni a kettőt, de meggyőződésem, hogy nem így van. A fehér csokiban van valami túl erőszakos mellékíz. Nekem az ízéről mindig a behízelgő emberek jutnak eszembe... Nem jön be egyszerűen. Ez a sütemény azonban fergeteges volt. Komolyan mondom, nagyon ízlett. Melegen krémes volt szinte a belseje, elolvadt az ember nyelvén, azt az erőszakos édességet pedig eltompította a mandula, nagyon finom volt. Hidegen egy könnyebben vágható, de még mindig ragacsos (állagra, nem tapintásra) és puha édesség. Nem tudnám megmondani hogy a finomabb. (Az első kép hidegen készült ma reggel, az alsó a sütés után 15 perccel, tegnap este.) 
Pár szó a receptről: nem tudom honnan való. Édesanyám valahonnan kiírta ezt a receptet még 1-2 éve, és azóta gyűjtögeti a fehér csokit és a mandulát, hogy egyszer majd megsüti. (Nem akarok plagizálni, ha valaki felismeri hogy az ő receptje szóljon és rögtön kiírom a forrást.) Egy jó tanács: ne süthető csokicseppet próbáljanak olvasztani mint én... :) És persze aki nem kóstolta süsse meg! Ugyanolyan mint a klasszikus brownie, csak fehér és mandulás.


2014. február 16., vasárnap

Brownie fehércsoki darabokkal és dióval

Ez egy fantasztikus recept. A kedvenc brownie-m. Már egyszer volt a blogon, még az ősidőkben, de most megint (azóta már többször is) megsütöttem, és úgy gondoltam, megint kirakom, mert ez a recept, tényleg nyerő. És durván finom. A dió ropogós, a tészta széle szintén, a belseje puha, (mit puha? szétolvad az ember nyelvén...) a fehér csoki darabkák pedig karamellizálódnak... Fantasztikus... És nem lehet vele mellé fogni...
Legjobb akkor, amikor már nem forró, és egy kicsit már keményedett a széle. Nem lehet vele betelni. Egy pohár tejjel pedig maga a mennyország...

2013. augusztus 24., szombat

Blogkóstoló - Pisztáciás, kesudiós brownie fehércsokival

Eddig azt hittem a Blogkóstoló valami elit játék, amiben csak a kiválasztottak vehettek részt, ezért mindig csak irigykedve néztem azokat a blogokat, ahol így indult a recept: Blogkóstoló. Most azonban - teljesen véletlenül - odatévedtem Dinához ahol jelentkeztem a játékra. Nagyon boldog voltam, mikor tegnap megláttam a sorsolás eredményét (A játék lényege, hogy minden jelentkező blog kap egy másik blogot, ahonnan meg kell valamit sütnie, vagy főznie.) mert egy nagyon jó blogot kaptam, amit bár előtte nem ismertem, de nagyon megtetszett az a közvetlenség ami a blog szerkesztőjének írásaiból sugárzik. Rögtön szétnéztem az oldalon - édességimádóként elsőként a süteményeket néztem meg - és kiválasztottam ezt a brownie-t. (Azért meg kell mondanom nagyon nehéz volt a választás...) Változtattam rajta, mert nem volt itthon csak pár szem kesudió (ki tudja miből maradt meg?) ezért pisztáciát tettem bele, illetve feltuningoltam egy kevés aprított fehér csokival. (Ez már egy másik brownie receptemben is bevált.) Nos, nagyon finom lett és nagyon csokoládés a süti, viszont legközelebb csak kesudiót használok majd bele, mert a pisztáciának nem jött ki annyira az íze, viszont nagyon jól nézett ki és külön élmény volt, ahogy a lágy sütiben ropogtak a fogam alatt a magok. Nagyon ízlett, már azt is kinéztem, hogy mit fogok legközelebb innen sütni. :) 



2013. július 2., kedd

Álombrownie

Mostanában nem volt édes recept a blogon, inkább csak zöldséges egyszerű fogások. Ennek az az oka, hogy édesség gyanánt nyáron általában friss gyümölcsöket szoktam enni, nem igazán kívánom a nagyon édes sütiket. Ennek ellenére ma annyira megkívántam valami csokis finomságot, hogy muszáj volt készítenem valami brownie-féle édességet. Ez az a süti, amit mindenkinek ajánlok. A tésztája puha és intenzíven csokis ízű, a tetején pedig enyhén ropogós krém van, ellentétek halmozása. Mivel kicsit tömény tejszínhabot ajánlok mellé, vagy friss gyümölcsöket.Amikor bögrét írok, akkor egy 2,5 dl -esre gondolok.



2013. április 15., hétfő

Amerikai brownie

Végignézegettem a blogot és azt vettem észre, hogy szinte minden második recept csokis süti, vagy csokitorta. Hát igen. Csokirajongó vagyok. Ez a recept az egyik kedvenc brownie receptem. A fehércsoki olyan váratlanul roppan az "avatatlanok" szájában, hogy elsőre be sem tudják azonosítani, mit is esznek tulajdonképpen. Ropogós, kicsit karamelles íze van. Megvallom őszintén mikor először kóstoltam, én is mandulára tippeltem. Egyszóval ez a süti csupa meglepetés.