2013. október 16., szerda

Gyömbéres körtés rétes

A gyömbér és a körte viszonylag bevett párosítás. Mivel volt már megint néhány puha körtém, úgy gondoltam legjobb lesz, ha kipróbálok egy ilyen ízvilágú süteményt. Igazából a legolcsóbbnak a réteslap megvétele ígérkezett, ezért választottam ezt. Még egy kis mogyoróval akartam megspékelni az egészet, de nem tudtam megtörni a mogyikat, mert a barátomnál sütöttem, ahol jóformán semmilyen konyhai eszköz nincs. Egyébként nagyon finom lett. Aki idegenkedik a gyömbértől használjon kevesebbet, vagy próbálja meg a körtét vaníliával vagy fahéjjal párosítani. Nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető édesség lesz belőle.




Hozzávalók


- 8 réteslap (1 csomag)

- 4-5 közepes puha körte

- 1,5 kiskanálnyi friss reszelt gyömbér (ízlés szerint több vagy kevesebb)

- 3 evőkanál méz

- 150 g tejföl (1 kis pohár)

- 1 nagy evőkanál kristálycukor

- 1 evőkanálnyi vaj


Elkészítés


  1. A körtéket hámozzuk meg, és vágjuk kis kockákra, vagy nagy lukú reszelőn reszeljük le. Adjuk hozzá a gyömbért, majd egy serpenyőben az egészet kis lángon főzzük a mézzel együtt addig, (levet fog engedni) ameddig meg nem puhul. 
  2. Ezalatt a tejfölt, olvasztott vajat és a cukrot keverjük össze, és a lapokat ezzel a keverékkel kenjük meg, majd simítsuk egymásra. A tölteléket halmozzuk a tészta szélére (vagy egyengessük ki a tésztán) és szorosan tekerjük fel. (Legegyszerűbb, ha egy konyharuhát teszünk már a rétegezés előtt alá, és ennek segítségével tekerjük fel.) 
  3. 180°-ra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt süssük készre. Porcukorral meghintve tálalhatjuk. 

Tipp

Ha valaki nem szereti, hogy a töltelék átáztatja egy kicsit a lapokat, az szórja meg a töltelék alatti lapot darált dióval, mogyoróval vagy zsemlemorzsával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése