2015. november 2., hétfő

Intelligens krémes - Blogkóstolóra

A Xsara által meghirdetett Blogkóstolóra készítettem ezt a süteményt, Flóra oldaláról, akitől már korábban is kóstoltam, illetve régóta követem is a blogját. Amikor megpillantottam ezt a receptet a blogon, rögtön tudtam, hogy ez lesz a befutó, hiszen már nagyon régen tervezgetem, hogy elkészítem ezt a sütit. Először pár éve Mohánál láttam egy receptet, majd sorra egy csomó gasztrobloggernél, nálam azonban kimaradt egyelőre. Most azonban pótoltam ezt a hiányosságot és teljesen el vagyok ragadtatva! A sütemény, ahogy ígérték 3 réteggé válik szét a sütőben, noha a betételkor még csak egy palacsintatésztánál is hígabb massza. Alul egy vékony, gumisabb állagú tészta, középen egy vastagabb réteg főtt vaníliakrém ízű "töltelék", a tetején pedig egy laza piskótatésztajellegű dolog kápráztatja el a kóstolót. Ilyesmiket kérdeztek a családtagjaim: ezt valami pudingból csináltad? mivel töltötted meg? én: ez egy massza, amit megsütöttem és szétvált háromfelé. azt értem, de mit használtál a tetejéhez? Szóval az értetlenség teljes mértékű volt, de ez nem is csoda, hiszen eddig nem vártunk ekkora teljesítményt egy süteménytől. Óvatosságból fél adagban készítettem el, ezt egy nem túl mély kb. 20x30 as tepsiben sütöttem. Aki vastagabbra szeretné süsse mélyebb, de kisebb formában. A recept a teljes adag, amit Flóra ajánl.



Hozzávalók 


- 8 tojás
- 150 g cukor
- 5 evőkanál vaníliás cukor
- 150 g vaj (teljesen felolvasztva)
- 135 g liszt
- 1 liter tej

Elkészítés


  1. A tojások sárgáját fehéredésig kikeverem a cukrokkal, majd apránként hozzáadagolom az olvasztott vajat, lisztet és a tejet. (Először a sűrű vajas-lisztes-tojásos keveréket kell teljesen csomómentesre keverni, mert hígabban nehezebb.) 
  2. A fehérjéket egy csipet sóval kemény habbá vertem, majd megpróbáltam óvatosan a híg tésztához forgatni. Nos, ez nem igazán ment, így meghagytam "darabosra" benne a tojáshabot (na persze nem nagy darabokat), mert nem akartam összetörni a habot. 
  3. Hideg sütőbe tesszük, majd beállítjuk 150 fokra és addig sütjük, míg a teteje egy kis színt kap. Nekem ez olyan másfél óra volt. Kihűlve vágtam fel. Porcukorral tálaltam, egy pillanat alatt elfogyott. 
Köszönöm a receptet, Flóra! :)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! Hogy nem vettem észre én ezt a receptet? Nagyon finom lehet és még én sem készítettem el!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zseniális recept, mindenképp ajánlom figyelmedbe! :)

      Törlés