Lekváros diós csigakalács

Nagyon szeretem a péksüteményeket. Főleg a kelt tésztás sütiket, bár ez a blogon nemigen látszik, ugyanis inkább elmegyek a közeli pékségbe és veszek ott nagyon puha nagyon finom süteményeket, mert mindig félek, hogy a tészta nem kel meg, vagy hamar kiszárad, csak a szokásos félelmek, de mégis eléggé visszatartanak. Amikor pedig készítek valami élesztős tésztás csodát, mindig rádöbbenek, nem ördöngösség, de utána ugyanúgy nem csináltok semmi kelt tésztásat, már csak a megszokás kedvéért is. Most viszont egy diós lekváros finomság (az egyik Blikk Nők Konyha újságból - hekvanc receptje) annyira belopta magát az agyamba, hogy muszáj voltam elkészíteni. A változtatások egyszerűek, és a kényszer, illetve a hirtelen döntéseim következményei, például mindig ha felezek egy mennyiséget valamelyik hozzávalót elnézem, és többet vagy kevesebbet teszek bele, így voltam most a tojással, illetve kifelejtek valamit és azt utólag teszem hozzá... Na, ilyenek vannak. Úgy írom le, ahogy én készítettem mert nagyon nagyon jó lett, pillanatok alatt elfogyott. Talán önkínzás a negyven fokban bekapcsolni a sütőt, de a nagy hőség előnye, hogy a tészta pillanatok alatt megkel. És az íze? Dió és sárgabaracklekvár, kissé karamellizálódott ropogós külső réteggel, és puha belsővel... Mennyei.

Hozzávalók

A tésztához

- 23 dkg liszt

- 2 dkg élesztő

- 1 dl tej

- 2 tojássárga (eredetileg 1 kellett volna)

- 1 csipet só

- 1 bő evőkanál vaníliás cukor

- 5 dkg olvasztott vaj

A töltelékhez

- 1 tojásfehérje (én a bambaságom miatt kettőt használtam - a fele megmaradt, azt elsütöttem habcsóknak - nem jött be, szottyos lett, szóval ha választhatnak maradjanak egynél :D)

- 2 evőkanál házi sárgabaracklekvár

- 10 dkg dió durvára vágva

- 7 dkg kristálycukor

A tetejére

- 2 evőkanál sárgabaracklekvár

- a sűrűséghez mérten víz

Elkészítés

1. A langyos tejbe belemorzsoljuk az élesztőt, dobunk hozzá egy csipetnyi cukrot és meleg helyen felfuttatjuk. (Azalatt lehet diót darabolni.)
2. A lisztet, élesztőt, cukrot, sót és a tojássárgát összegyúrjuk. (Néztem, hogy milyen fura recept, hogy nem kell bele vaj, vagy zsiradék, de még örültem is, hogy kipróbálok valami izgalmas újdonságot, csak csodálkoztam, hogy milyen kemény a tészta. Akkor rápillantva észrevettem, hogy bizony kellett volna még bele vaj...) Az olvasztott (folyékony) vajat hozzácsorgatjuk és alaposan összegyúrjuk. Konyharuhával letakarva vagy gyors-kelesztő tálban meleg helyen a duplájára kelesztjük. (Azalatt befejezzük a dió darabolást - már ha van még egy olyan bolond, aki hozzám hasonlóan egyesével darabolja a diót, mondván hót idegesen, hogy nem halad: ez egy relaxációs folyamat...) 
3. A tojásfehérjét habbá verjük, majd ha kész spaktulával hozzákeverjük a lekvárt. 
4. A tésztát ketté vesszük, és két egyenlő méretű téglalapot gyújtunk belőle. Először megkenjük az egyik lapot a tojáshabbal, majd rászórjuk a dió felét. Rátesszük a másik tésztalapot, amit szintén megkenünk, illetve megszórunk. 
5. Előkészítünk egy sütőpapírral bélelt tepsit (közepes méretűt). A tésztát két ujjnyi széles csíkokra vágjuk, és feltekerjük csigákba, majd a tepsibe rendezzük. (Én egy csíkot ketté vágtam, így kisebbek lettek a csigák - illetve felemások, mert van 2 tehén, és néhány kisebb.) Itt az eredeti recept szerint meg kellett volna kenni még egy tojássárgával, én ezt elfelejtettem. 
6. A sütőben 190°-on megsütjük 30-35 perc alatt. A kelt tésztáknak jót tesz a párás sütés, így egy hőálló bögrében tegyünk a sütőbe egy kis vizet még a bekapcsoláskor (legalulra). Ebben az esetben figyelni kell arra, hogy a sütemény nem fog annyira pirulni, így ha már nem is pirosra sült, de kész van.
7. Ez már csak a bónusz, saját fejlesztés, ami nagyon nagyon jót tesz a sütinek! A lekvárt egy kicsi edényben melegítsük fel. Ha sűrű, akkor egy-két evőkanálnyi vízzel hígítsuk. Állagra akkor jó, amikor kissé szirupos, folyik még, de sűrű. A forró lekvárt a forró süteményre kenjük, így hagyjuk kihűlni.

Tipp

Bármilyen más lekvárral tökéletes lehet, szilvalekvárral, vagy eperrel, sőt a diót is bátran le lehet cserélni mogyoróra, mandulára, mákra, bármire. Remek egy sütemény. :)