2013. július 19., péntek

Vegetáriánus töltött paradicsom

Egyszerű étel, ami laktató is egészséges is... Igazából nekem jobban ízlett volna ha hús is van benne, de az elkészítésekor ez nem jutott eszembe... A töltelék alapja a főtt rizs, ami tegnapról maradt és el kellett használni. Ilyenformán ez egy újrahasznosító étel. Egy példa arra, hogy a maradékból is lehet finomat készíteni.




Hozzávalók /5 paradicsomhoz/


- 5 nagyobb paradicsom (szárával együtt)

- 1,5 evőkanálnyi rizs

- 2 teáskanálnyi szárított bazsalikom

- 10 dkg mozzarella sajt (általában 1 csomagnyi)

- só, bors

- 2 ek. zsemlemorzsa


Elkészítés

  1. A paradicsomokat lefejezzük: a tetejéből egy kisujjnyi vastag szeletet levágunk (a csumája maradjon rajta) és a belsejét egy kiskanállal kaparjuk ki egy tálba. lecsepegtetjük, a belsejét megsózzuk és borsozzuk, felrakjuk rá a tetejét, majd 180°-os sütőben 5 perc alatt elősütjük.
  2.  A paradicsom belsejét pürésítsük, ha vannak benne nagyobb darabkák, egyébként nem szükséges. A rizst keverjük el benne és a zsemlemorzsát is. Fűszerezzük sóval és borssal és adjuk hozzá a bazsalikomot is. A sajtot vágjuk kis darabkákra. 
  3. A paradicsomokat vegyük ki a sütőből, majd töltsük meg a következőképpen: tegyünk egy evőkanálnyit a töltelékből, majd rakjunk rá jó sok mozzarellát, majd arra megint a tölteléket és újra a sajtot. A paradicsom sapkákat tegyük a tetejére és még 10-13 percig süssük, ameddig a sajt meg nem olvad. Melegen tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése